Végre igen pontosan megfogalmazódott bennem az érzés, amit cserbenhagyásos munkalehetőség miatt érzek:
Úgy érzem magam, mint az a kisgyerek, akit a szülei az oviban felejtettek, holott megigérték neki, hogy érte jönnek, de nem jöttek, és már olyan késő van, hogy a csoportból már csak azok a gyerkek maradtak az oviban, akikkel nem szeret játszani, és nem tudja meddig kell még várni, hogy végre megérkezzenek a szülők.
Sírni tudnék. Nagyon komoly cselekvési késztetést érzek a sírás iránt, felmondás iránt, gyengeelméjűvé válás iránt.
Korai volt az öröm.
