Megfogadtam, hogy a héten semmi szín alatt nem fogok foglalkozni az esküvővel, illetve a többi "gonddal", vagy talán inkább a *nagyon sürgős teendő* jobb kifejezés.
Mindig elkezdtem sorolni magamban, hogy még mennyi mindent kell elintéznünk, de valami villámgyorsan aztán leállítom magam.
Csak nem tudom mit remélek ettől az egy éjszakától. Nyugalmam már úgy sincs, mert folyton attól rettegek, hogy holnap majd meglátom, hogy még miket kell csinálnom.
Ott van még Petra esküvője is.
Meg ott van az is, hogy kb bármelyik napon szólhatnak, hogy költözés.
És a legdurvább, hogy a kiskutyám, az én édes kutyuskám, aki életének 12 évéből 10et velem töltött most nagyon beteg. Legalábbis anyáék szerint. Szerintem annyira azért nincsen rosszul, de holnap viszik állatorvoshoz, majd az okos doki megmondja, hogy sírjunk-e vagy ne. Ez a helyzet rémes. Még a rémesnél is rémesebb és a tétlenség leírhatatlan.
Ah, és megint el kellene költöztetnem a blogomat, mert ... mert csak. Mert nem az lett volna a célja, aminek most -akaratomon kívül- funkcionál. És ezt utálom.
Na jó, mégis megnézem a teendőimet.
Szomorú ez.
