Ma reggel felfedeztük a Danival, hogy mekkora mókás zoknigombócokkal dobálni egymást (nekem mondjuk az mókásabb, ha én dobálom őt, nem fordítva), aztán a buszmegállóban találkoztam egy régi haverral, még a középsuliból, jól elvoltunk, végigröhögtük meg sztoriztuk azt az 1 órát, amíg felértünk. Szeretem az ilyen "barátadagokat", amikor is, nem elevenül fel a gyerekkori barátság, meg nem igéritek meg, hogy "majd hívjuk egymást", csak dumáltok egy órát, aztán viszlát. Ennél több nem is kell ilyenekből.
És még egy valami: mióta levágattam a hajam újra érzem magamban azt a vagányságot, amit az egykori szőkeségem idején. És ez soooooooo goood
És és még egy utolsó valami mára: felhívott ma is egy fejvadászcég, a múltheti interjús cégnek a legnagyobb világszintű riválisa: ők is akarnak :D Az olajmágnások odavannak értem... csak lenne már valami eredménye is. Mondjam, hogy szeretem a Dallast??
