Nem megy most (majdnem azt írtam, hogy "mogy" ez a most és a megy keveréke) a bohócműsorkodás. Tudom, hogy miről fogok írni, tudom, hogy mivel fog kezdődni a negyedik fejezet. Tudom, hogy hová fog fejlődni, de képtelen vagyok leülni és beírni, mert félek, hogy elakadok közben. Pedig tudom, hogy nem így van. Emlékszem, az előző fejezet is megalkotta magát, de valamiért félek. Az Adrival folytatott eszmecsere lelkifurdalását kompenzálta, hogy Edit nagyon elismerően nyilatkozott róla (hozzáteszem rajta kívül még senki se méltóztatott bármit is véleményezni róla *megrovó pillantás*).
Mondjuk viszonylag nehéz úgy kicsikarni magunkból egy remekművet, hogy egy 22 évesóriáscsecsemőt nagybeteg férfiút kell ápolnom. Mert azt meg csak teli szívvel lehet. :-) Én meg mint takaros menyecske, gondoskodok is a szépreményűm teljes ellátásáról, hogy hamar gyógyuljon meg, mert ha beteg, az borzalmasan rossz!
A lényeg, hogy muszáj kicsit inspirálnom magam az írásban, mert ha nem írok, akkor elvész, ha meg rosszat írok, maximum majd átírom. De a sztorinak fejlődnie, folytatódnia kell, mert az mókás! Már csak a magam szórakoztatására is, és plátói reményeket táplálva az iránt, hogy majd miután elküldtem valamennyi általam kedvelt kiadónak a kéziratot egymásra licitálva ajánlanak majd jókat.
