Fúóáhhhhhhhhh
Így érzem magam.
Pénteken voltak nálunk a szüleim meg tesómék, utó Dani szülinap ünneplés céljából. Előtte csináltam egy csomó kis szenvicsfalatkák izét, meg mindent amit kell, jó volt, bár Apa hozta a formáját, mert Boldog névnapot! tortát hozott, és még azt is elmesélte, miután kibukott a tévedés, hogy még reklamált is a cukrászdában, mert boldog szülinapot felirat volt rajta, és hát a Daninak névnapja volt, szerinte :-) Kellemes hangulatú este volt sok kacagással, jó lenne, ha minden családi összejövetel ilyen lenne (a módszer: nem kell összeereszteni a két ágat).
Tegnap itt volt Dagi, sütöttem palacsintát, csináltam sajtos-tejfölöset is, jót beszélgettünk, remekül éreztük magukat, és mindig ráébredek, hogy mennyire jó lenne, ha az igazán jó barátnőim nem az ország legkülönbözőbb területein, pontjain laknának, hanem a szomszédban, egy közeli lakótelepen, vagy a mellettünk lévő faluban, ahová 5 perc az út. Nem egyszerű.
Este kimentünk őrségbe, édeskettesben, mert Geri júdáskodott. Rém uncsi volt, mert nagyon álmosak voltunk mindketten (Daninak még volt egy kis kalandja is hajnali 3kor a postán -mert az üzletember az ügyfelekért van!), úgyhogy fél2kor bemondtuk az unalmast, és mivel működésképes autó hijján nem tudtunk hazamenni, megbeszéltük és a Dani szüleinél aludtunk. Vicces volt, a Dani vendégségben a saját otthonában, egész este suttogtunk, és még állati jót is aludtam, persze a reggeli szuri megvolt, és még utánna is visszaaludtam. A nap kellemesen telt, a Viki eljött velünk, mert kimentünk apával a Vidi- Loki meccsre, ami állat volt, leszámítva, hogy paktumot kötöttünk a Danival, és a rendszeres meccslátogatások feltétele lett, hogy nem kiabálhatok, örjönghetek, mutogathatok, és nem viselkedhetek úgy, mint egy "élszurkoló", ennek ellenére is rém jól éreztem magam, főleg, hogy egy klassz meccsen 3:0ra levertük a bajnokcsapatot, mondjuk teljesen megérdemelt volt, mert egyértelműen mi voltunk a jobbak. Remélem jövő ilyenkor mi játszunk majd a BL-ben :-) (persze mindentől függetlenül sok sikert a Lokinak a megmérettetésekhez).
Miután hazajöttünk megleptem a Danit egy adag makarónival, ami miatt most a tenyerén hordoz - állat :-)
Írt az egyik kolleganőm, hogy összepakolta a cuccaimat, és megvan a referencia levél is. Egyre jobban kezd manifesztálódni az egész. De az álláskereséshez sok sikert Nekem. Én fogok jobban kijönni a helyzetből, amit a benti szituációról írt, ez egyértelműen látszik. Viszlát balfék körzet! isten hozott álommeló és önmegvalósítás! és legyen ez a végszó.