Azt álmodtam, hogy Dani meghalt.
Ilyen iszonyatosan még soha életemben nem álmodtam.
Szilveszter volt és hál'istennek arra nem emlékszem, hogy mi történt Danival, csak arra, hogy nagyon durván blokkoltam az egészet. Azon gondolkodtam, hogy majd elolvasom a Ps: I love you-t, meg ilyenek. És mentem az utcán, és arra gondoltam, hogy csak álmodom, mert 1, Dani nem halhat meg, majd csak kiderül, hogy ez egy vicc, 2, mert az emberek rémesen furcsa párbeszédeket folytattak. (hozzáteszem életemben először konstatáltam álmomban, hogy álmodtam - már önmagában ez is elég durva megélés volt.)
Próbáltam felhívni, hogy majd kiderül, hogy valami tévedés történt, de nem sikerült (és még csak a hangpostáján sem hallhattam a hangját), és a pánik egyre inkább kezdett eluralkodni rajtam, ahogy nagyon-nagyon takadva a történteket sétáltam az utcán. Már-már felfogtam, h mi történt, de akkor...
akkor a Dani valami módon felébresztett (mondjuk egy jól pozicionált veselerúgással), és akkor végre felébredtem, és sírva megölelgettem az Én Dubimat, és jajj, rémesen rossz volt, hála a jó égnek csak egy indorító álom volt, fúúúúj, soha többé nem akarok ilyen rémeset álmondni!!!!
Most még beugrott az is, hogy a Dani kapucnis-zippzáros fekete adidas pulcsijába voltam, hogy érezzem az illatát.
