Tudomén, hogy megfogadtam, hogy nem panaszkodom az új melómra, de megint ilyen negatív hullám van, megint egyszerre történt egy csomó tök hülye szar dolog, amitől felmondanék, ha nem kellene a fizetésem veszettül.
Pl. tegnap itt volt valami fejes ámerikából, és a főnök beharangozta, hogy majd jól bemutat minket neki. És mindenkit bemutatott, csak engem nem. (Dani azt mndta, hogy biztos nem emlékezett a nevemre. Hát lehet, de azért ez is szar, nem olyan nagy erőfeszítés szerintem megjegyezni egy nevet).
A másik meg, hogy kedden kezdett egy csaj, és (tudoménhogy apróság hülyeség, faszság, de akkor is sokat jelent szerintem) kapott szekrényt (fiókokat az íróasztal alá), én meg másfél hónapja vagyok itt, és nem kaptam még mindig, pedig kértem.
Tudjátok mit? nem lenne ezekkel a dolgokkal semmi baj sem, hiszen éppen kellemes a terheltségem -van is dolgom, meg nincs is-, szépen irogatom éppen a munkajog dogámat, de amikor megtudom, hogy milyen juttatások vannak itt (én kölcsönzött vagyok, ami ugye egyet jelent azzal, hogy nem kapok semmit sem), az nagyon rosszul esik, meg az is, hogy nem tudom megéri-e ez az utazás (most tényleg szükség van a fizetésemre, de ennyi).
Gyakorlatilag elalszok evés közben, a Dani esténként nincsen otthon, mert dokibácsiként jár apukájához véralvadásgátló szurit adni (kettős térdszalagszakadás), szóval a hasznos (együtt töltött) óráink száma naponta: 2.
Ha lenne más lehetőségem (mivel ugye a cég is próbaidőn van nálam, nem csak fordítva), élnék vele, de hogyan menjek el állásinterjúra, amikor nincsen szabadságom, csak nagyon kevés, és reggel 6tól este 6-ig-7ig nem vagyok otthon?
Megdöbbentő, hogy mennyire képtelen vagyok beilleszkedni, ilyen még sosem volt.
(Egyébként észrevettétek már, hogy órából 24 van, percből 60, másodpercből is 60, századmásodpercből meg 100?? ez furi..)
