Van valami végtelenül irónikus és roppant lineáris is abban, hogy a második hetemen az új munkahelyemen felfedeztem egy pillanatban, amikor nincsen dolgom,hogy a blog bejön a hálózaton...
De-ja-vue
Amúgy tegnap a 7:15ös busszal tudtam csak hazamenni, mert sok dolgom volt, de cserébe találkoztam egy fősulis barátnőmmel a metrón. Aztán este állati jót ökörködtünk a Danival, áá minden pillanat amit nem vele töltök fáááááj, és kínos lassúsággal vánszorog, bár minden percem olyan lehetne, mint a tegnap este!! *óriásinagyotsóhajt*
Ma nagyon pozitív élményem volt a munkacsapatommal. Az egyik lány, akit furinak (de komolyan, egy kaméleon, egyszer tornacipős laza, aztán piros tűsarkús démon, egyszer meg wesco csizmás "vad motoros") és távolságtartónak gondoltam, ma beszédbe elegyedett velem, és mondta, h látott a buszmegállóban reggel, ő kocsival volt és fel akart venni, de félt, hogy nem ismerem meg, ezért nem állt meg. De elmondta, hogy milyen kocsija van, és hogy most majd legközelebb felvesz.. Nos, ne ítélj elsőre.
Sokat gondolkodtam mostanában a jóember-rosszember kérdésről, és a Danival is sokat beszéltünk róla. Hol a határ, hogy valaki kedves és segítőkész, és aközött, hogy "belepofázik" egy beszélgetésbe?
