Tegnap betekintést nyerhettem abba, hogy mennyire szánalmas lenne az életem, ha egyedül álló/élő munkanélküli lennék.
Dani reggel korán elment dolgozni, és nem hogy ebédelni nem jött haza, de még csak vacsorára sem, szóval este 10 után találkoztunk legközelebb.
Ennyire szánalmas napom még sosem volt.
Mennyire vicces, hogy az esküvőnkre készülök, mégis rettenetesen magányos voltam.
Remélem sohatöbbé nem lesz ilyen napom. (Vagy ha igen, akkor tudom előre és szervezhetek magamnak programot).
