Váááá.
Hullafáradt vagyok, kedd-szerda-csütörtök suliban voltam, vizsgáztam, voltam Petránál, buszoztam, buszoztam, villamosoztam és buszoztam, sétáltam, rájöttem, hogy a világ minden heterogén csoportja egyforma, és mindig lesznek egy csoportban olyanok, akiket nem kedvelek, és ez véglegesnek tűnik. möhh. nincs is energiám leírni ezeket az ostobákat. De a 3 csajszival megvagyunk. másokat még nem ismerek.
írni is fáradt vagyok.
Szeretnék munkát, nem felébredni minden nap hajnal 4 és 5 között, szeretném, ha nem lenne több reggeli injekció (már csak 19 van...jessz), szeretném, ha nem fáradnék el, egy egésznapos pörgés után (máskor két-három nap után se fáradok el). Viszont a továbbiakban is szeretnék kedves, rég nem látott barátokkal utazni a buszon (de lehetőleg inkább hetente kétszer, ne egy olyanon ami 1 órát késik), szeretnék többet a Danival lenni, meg Petrával is, és mennyasszonykodni. Asszem ennyi. persze nem fontossági sorrendben, egyátalán nem.
Hétfőn kezd egy új ember a munkahelyemen, és az én helyemen fog ülni. Aki a rendszerről visszapattant levelekből még nem jött rá, hogy én is a cég válságkezelő programjának estem áldozatul (a titkos búcsúlevelemnek ez lesz a szövege), az már nyilván rájön. De ott vannak a dolgaim még az íróasztalon, meg a fiókokban, a falon, a gépen. Tiszta szar kedvem van, ha ez eszembe jut. Néha teljesen nem érdekel, mert úgy gondolom, hogy csak jobb lehet, de néha rámtör, hogy mennyire megalázó ez a helyzet, és hogy hiába tettem meg mindent a cégért, ez a hála.
idegbaj. most összeesek.
