Kezdjük azzal, hogy valaki, aki tudott volna nekem segíteni, hogy a lent látható totúrán ne menjek keresztül, ezt valami számomra érthetetlen okból visszautasította, amikor tudom, hogy másnak is segített, holott én úgy gondolom elég sok szivességet tettem, és kedves voltam vele, de úgy látszik megint leszűrhető a tanulság, hogy az ember csak magára számíthat. Köszi.
Szóval a korábban említett műtéthez kell egy beutaló és pár rutinvizsgálat, mint pl vérvétel/labor és EKG. A múlt héten egyszerűen nem volt időm elmenni a háziorvosomhoz, így ma kerítettem rá sort. Hát, természetesen szabadságon van, így ki kellett várnom a helyettesítő dokit, akinél éppen ott volt a menye és az unokája, így nyilván ültünk fél órát, mire befejezték a vizsgálatot(nem tudom kit vizsgált) és kibájcsevegték magukat. De aztán beindult, mint az állat, egy beteg 1 perc, aztán pikk-pakk sorra kerültem. 10 másodpercem volt eldarálni, hogy mijáratban, erre közölte, hogy ő csak a laborra tud beutalót adni, oda időpontot kell kérni, aztááán ha megvan az eredmény menjek vissza a háziorvosomhoz, aki addigra már nem lesz szabadságon, és akkor majd megnézi a leletem, és akkor meg EKG-zik, és ad beutalót is, majd ezzel mehetek a Mihók doktorhoz, vagy hogy hívják.
Nehézségek:
csüt-péntek Pesten leszek suliba, tehát ha szerzek holnap hajnalban (fél 7, személyesen) időpontot, akkor csak csüt vagy péntek reggel 8ig kell, hogy lecsapoljanak, különben szívás
ha ez nincs meg, szívás, mert a háziorvosomhoz csak kedden tudok menni, közvetlenül a Mihók előtt, akihez 6ra megyek. Addigra meg kell lenni a leletnek, és nem tudom mennyibe tellik egy EGK, de villámgyorsan kell lebringáznom a hegyről és/vagy időpontot kérni, ha lehet
Ha Mihók pénzt kér a lelet ellenőrzésért az szívás, mert bármily kedves volt és bárhogyan is bevállaltam a magándokit..nincsen 9000 Ft-om 5 percért.. tulajdonképpen egy huncut vasunk sincs.
Apropó, tönkrement a verdánk is. És -kihinné?- utálom a melót.