...tanulni! méghogy gyermekkönyvek! mint a Kis Herceg? meg a Tündér Lala? na ne mááár! Ilyen a Bonca is, nyilván a lurkók is élvezik, mert hozzájuk szól, de valahol a bennem lakó Nagy Vadász is érdeklődve kapja fel a fejét, miközben olvasom, és azt kérdi, mi mikor indulunk Kenyába? Istenem, hány tervem volt nekem is Kenyával! oroszlánok és tigrisek nevelése, ápolása, jajj, láttam magam huszon-akárhány évesen barna bőrrel, koszos trikóban egy kis repülőt szerelni, aminek az árnyékában vadak pihennek! (Akkoriban még úgy gondoltam, hogy állatorvos leszek) Hol van már a Nagy Vadász? Ott ahol a kislány, aki hisz abban, hogy egyszer Tündérrel fog találkozni?
Mindig érzek valami kis önmegvalósítási vágyat, amikor gyermekkönyvet olvasok.
Vajon igaza van Coelho-nak? Ha igazán akarunk valamit, akkor a világmindenség (én jobban szeretem az Isteni Gondviselés kifejezést) minden ereje összefog, hogy az sikerüljön?
