Rami valami csodafolytán idetalált. Ezt mondjuk nem bánom, mert bár általában énblog kategóriában mindig kikerülök a blog.hu nyitólapra, mégsincs sok olvasom (legalábbis állandó, akiről tudnék vagy kommentező).
Elolvastam a blogjának egy jelentős hányadát és olyan furi érzésem lett. Először is, Rami és Balázs egy pár, Balázs Dani legjobb barátja. Az én elméletem szerint, ami persze ezerszer kiderült, hogy igaz és az is nem igaz, ha az én lelki társam legjobb barátja is egy fajta lelki társ, akkor az ő lelki társa a mi lelki társunk is, nem? Na mindegy, csak annyit akartam megjegyezni, hogy tök furi, hogy valaki ugyanazt sokkal komolyabb és értelmesebb hangnemben is le tudja írni, és ilyenkor olyan, de olyan gyerekesnek (nem infantilisnek, az más) érzem magam. Meg másokat olyan sok dolog foglalkoztat, és néha kevésbé értékesnek (érdektelennek) érzem magam, ha nem akarok világot megváltani. Mert pedig akarok, de csak odáig jutok, hogy ha nem lenne köröm, akkor működne a telekinézis, ez olyan furi.
De, és ez fontos: jól érzem magam a bőrömben (kivéve, hogy nicns munkám) (és hogy holnap vizsgázok, és még mindig nem tanultam semmit), és jól esik a sok felnőtt megoldásra váró probléma mellett/helyett néha úgy viselkedni, mintha még mindig álmokat kergető gyerek lennék - leszámítva, hogy minden reális álmom teljesült mostanra-. Furi, hogy minden gyermek felnőtt akar lenni, és minden még nem beletörődött felnőtt gyerek akar lenni. Nincs köztes?
Vennem kell zoknit magamnak.
